Szakvélemény készítés – tervezés

A túlsúlyos és a túlméretes rakományok mozgatása minden egyes alkalommal kihívást jelent még a tapasztalt szakemberek számára is. Egy-egy óriás berendezés  felemelése a helyéről, szállító járműre helyezése, vagy éppen a célállomáson egy csarnokba  bemozgatása, és alapra helyezése a fuvarozástól teljesen különálló mérnöki feladat.

Sokszor tapasztaljuk hogy egy újonnan épülő ipartelepen, vagy annak megközelítésére alkalmas közúton nincs  meg a nagy berendezések beszállítására elegendő útszélesség,  vagy kanyarodási sugár. Az  új területen az épülő új csarnokok között nem terveznek elegendő helyet a gépek beszállítására.

Gondot szokott okozni egy-egy gyártó cégnél az is, hogy a nagy berendezést hol, melyik csarnokban szereljék készre, hol lehet azt trélerre emelni, és  honnan lehet a rakott szerelvénnyel kigördülni.

A közúti határátkelőhelyek, kamion terminálok, parkolók,  vagy akár a megtervezendő körforgalmak, csomópontok kialakítása során is tudunk szakmai segítséget nyújtani a szükséges és elégséges méretek, ívsugarak, emelkedési szögek meghatározásában.

Természetesen, az ipartelepek, gyárak, vagy a közúti csomópontok szakmérnökei nem ismerhetik az összes – speciális szállítmányokra kialakított nagy trélerek geometriai adatait, mozgási és kanyarodási tulajdonságait.

A Navigátor Centrum Kft  ismerve a létező  összes speciális tréler mozgásgeomatriáját, segít megtervezni az építendő útvonalak, gyári szállítási utak, vagy akár  közúti csomópontok kialakítását a  túlméretes szállítások minél gondtalanabb végrehajtása érdekében.

Facebook